
Budapesten a XI. kerület szélén, egyben Budaörs határában elterülő budai régióban található az építési telek, ahová megrendelő, igénye szerint egy két rendeltetési egységes, kisebb lakó-épületet szeretett volna építeni.
Az épület tervezésénél a lehető legegyszerűbb (egytraktusú) lakóépület formából indultunk ki, (hosszú ház, nyeregtetővel) melyben a helyiségek szabadon sorolhatók megfelelő logika mentén, és a két egymásra hasonlító lakóegység alaprajzi kialakítása egymás mögé jól sorolható.
A fenti logika mentén kialakított alaprajzi struktúrából két lakóegység született, melyből az utcafrontra került elhelyezésre a kisebbik lakás, a nagyobb pedig mélyebben a kertbe ágyazva valamivel több lehetőséget biztosítva a benne lakóknak. Mindkét lakóegység helyiségei a minimum igénye alapján lettek nagyrészt meghatározva. A két lakóegységet úgy alakítottuk ki, hogy a bejárataik átellenes oldalra kerüljenek, ugyanakkor mindkét lakó élvezhesse a déli-délkeleti oldali napfényt és bevilágítást, de szabad kialakítású kertje is legyen az északnyugati oldalon is, gondolva a nyári hőségre, amikor jól jön az épület árnyékos felén tartózkodni.
Az épület elhelyezésénél a terepviszonyokat figyelembe véve a két lakóegység között még egy vertikális elmozdítás is történt, így az utcafronti kis lakás nagyjából utcaszinten, míg a nagyobb hátsó lakás 80 cm-el lejjebb került elhelyezésre, és a bejárata is hátrább van.
Mivel az építtető a jövőben kertész tevékenységet is szeretne folytatni a telkén, így a meglévő növényállományt is jobban figyelembe kellett venni az épület elhelyezésénél. Az épület így nagyjából a telek közepére került elhelyezésre, aminek nagy előnye, hogy a legtöbb környező szomszédtól így a lehető legtávolabb helyezkedik majd el az épület, és élettér.
Galéria





