Telki – családi ház

Megrendelő igénye alapján és egy nagyobb építési program összeállítását követőn született az itt bemutatott építészeti terv Telkiben. Az építési program egy földszint plusz pince kialakítású épületet határozott meg, melyet a telek lejtési adottságai kellően segítettek. A telek kivételes adottságú, 3 utca is határolja, déli irányba esik az emelkedő része, míg a telek völgy felé néző része inkább északi tájolású. Az épület telepítése során több szempontot is figyelembe kellett venni.

Hogy az épület minél több fényt kapjon délről, ezért az épületet amennyire csak lehet a telek felső végébe igyekeztünk elhelyezni. Kihasználva a telek lejtési adottságait az épületet részben alápincézve alakítottuk ki.

A pince nagy részét a garázs teszi ki, továbbá kisebb tárolók és az épületgépészeti helyiség kapott itt helyet. Az épület körüljárható. Megrendelő igényei alapján, igazodva a szabályozáshoz, a házat természetes anyaghasználat jellemzi hagyományos építészeti megoldásokkal kombinálva. Terméskő burkolatos falak, fehér, vakolt felületek, látszó fa szerkezetek és üvegfelületek jellemzik az épület megjelenését.

Galéria

Telki – családi ház 2
Telki – családi ház 3
Telki – családi ház 4
Telki – családi ház – tervrajz 1
Telki – családi ház – tervrajz 2